Valódi meditáció

Amikor kimondom a szót: meditáció, a legtöbb embernek külsőségek jutnak eszébe. Ülőpárnán, elegáns tartásban, csukott szemmel ülő gyakorlók, akik kezeikkel különböző kifinomult mozdulatot végeznek. Esetleg szerzetesek képe rémlik fel, ahogyan százával hajlonganak furcsa szövegek fölött. A meditáció azonban nem külsőség, hanem az edzett tudat jelenléte a pillanatban.

Szokás összekeverni a meditációs gyakorlatokat és magát a meditációt. Persze mindig azzal a legkönnyebb kezdeni, ami kívül van: vásárolni egy párnát és jóga nadrágot, vagy befizetni egy kétnapos meditációs tanfolyamra. Ez mind szép és jó, de mi történik utána? Túllépünk-e a körülményeken, hogy felfedezzük: mire képes a tudat?

A tudat edzése

Manapság egy magára adó nyugati ember edzi a testét és folyamatos tanulással edzi az elméjét is. Szó szerint divat lett a fittség, az egészség és a kitartás. Ám a mindezek mélyén ott lüktető tiszta tudatosság edzése misztikusnak és elérhetetlennek tűnik. Valljuk be, olyan távoli célnak látszik, amelyről kényelmesebb elfelejtkezni, és külsőségekben megélni csupán. Új jelenség, hogy akár nagyon hétköznapi gondolkodású üzletemberek elmennek elvonulásokra, ahol technikákat sajátítanak el a meditációhoz. Ám ezek gyakorlatok, amelyek edzik a tudatot, de nem egyenlők a tiszta, természetes jelenléttel, amely a meditáció veleje. Éppen ezért a tanult technikákat hétköznapi vágyak beteljesítésére használják: jobb párkapcsolat, nyugodt munkahelyi hozzáállás, az érzelmek harmonikusabb kezelése és így tovább. Vajon ez a meditáció? Vajon a tudat edzése ennyit adhat csupán?

Meddig vihet el egy meditációs gyakorlat?

Amíg a meditáció számodra egy gyakorlat, addig létezik a gyakorló, a gyakorlás és a gyakorlat tárgya is. Vagyis nem csupán kettősség, de sokaság van! Mennyi figyelni való, mennyi törődni való, mennyi probléma és ragaszkodás! Egy olyan gyakorlat, amelyet el kell kezdened, ráadásul mindenképpen véget is ér majd: ami keletkezik, az el is múlik. Ősi törvény.

Meddig vihet el egy olyan gyakorlat, amely még őrzi a mulandóság ízét benned? A válasz: meglepően sokáig. A meditációs gyakorlás különböző képességekkel vértezi fel a szellemi embert: öröm, bátorság, kitartás és nyitottság születik. Ezek rendkívül hasznos tulajdonságok, amik valóban megkönnyítik a hétköznapi életet. De te ne állj meg itt! Sőt! Ezek azon képességek, amelyek segítenek tovább lendülni a valódi meditáció felé. Hogy hogyan? A válasz felszabadítóan egyszerű: elengedéssel.

A meditációs praxisban elérkezik az a pillanat, amikor be kell látnod: innen nincs tovább út, nincs tovább utazás, az elme világa mulandó, és ekként nem lesz szabad sohasem. El kell engedned a személyes siker és megvilágosodás képzetét. El kell engedned azt az illúziót, hogy eljutsz majd valahova és ott jó lesz majd. El kell engedned minden addigi célodat.

Nem- meditáció- nem- cselekvés- nem- létezés

Egyszer egy idős szellemi barátom azt mondta: a valódi meditáció az, amikor nem meditálsz. Hú, gondoltam magamban. Ez olyan őrült jógis mondás. Ám amikor ellazultam ebben az útmutatásban, megértés született. Amikor gyakorlunk, meditációt utánzunk, játszunk el. Amikor egyszerűen és tisztán jelen vagyunk a pillanatban, megszűnik körülöttünk a világ kettőssége, és csak és kizárólag a szabad pillanat végtelensége van. Nem cselekszünk többé, nem létezünk személyes énként többé és nem is meditálunk. Csak meditáció van. Ehhez kell az elengedés: totális lemondás arról, amit eddig eljátszottál.

Azóta, ha megkérdezik: Te mikor szoktál meditálni? Azt felelem örömtelin: Mikor nem??

Kacagó Buddhák: a megvilágosodás örömtelisége

Miért van olyan sokféle arca a Buddháknak?

Láttál már csendesen mosolygó, elmélyült Buddha arcot? És kacagót, térdét csapkodót? Észrevetted, hogy a Buddhák néha ülnek, néha állnak, néha pedig fekszenek? Felfigyeltél -e a számtalan megvilágosodás szimbólumra, amelyek elképesztően változatosak?

A megvilágosodás nem más, mint a dolgok eredendő természete, a forrás maga. Bár szavakkal le nem írható, fogalmakkal meg nem fogható, talán mégis hasonlíthatjuk egy örökké sugárzó, tökéletes ragyogású Naphoz. Ő maga a fény: neki nincs más forrása, mint saját maga, a nem született ragyogás. Nem táplálja semmi, mert ő maga a táplálék. Amikor a Nap ragyog, mindenre ráirányítja fényeit, kivétel nélkül. Nem ítélkezik, és nem vár el viszonzást, csak beragyogja életünket, ha hagyjuk. Legfeljebb házat építhetünk, vagy barlangba bújhatunk, és akkor nem ér minket olyan erővel a szabadság fénye.

E Napnak, bár ő maga a tökéletes egység, sugarai ezerfélék! Ahány sugár, annyi fajta megértés, áldás, beérkezés! A szabadság egy, de a felismerése ezerféle. Ahány kereső, annyi lehetőség. A Buddhák azért sokfélék, mert a sugarakat szimbolizálják: mély és csendes, vagy felszabadultan harsány, esetleg felháborítóan különös felismerései a megvilágosodásnak. Sosem tudhatod, neked melyik kapu nyílik ki, ezért a legjobb minden Buddha aspektusra egyforma nyitottsággal tekinteni, kötődések és ellenszenvek nélkül.

Amikor a Buddha kacag, és nem bírja abbahagyni

Ha életünkben akár csak egyszer is megjelenik a megvilágosodás örömtelisége, ezt az élményt sosem felejtjük el. Nem olyan öröm ez, amely elvehető. Nem olyan, amely függene bármilyen véleménytől, történéstől, befolyástól. Ez az öröm a csecsemő öröme: kisütött a Nap! Elment a Nap, felhők jönnek! Elhúzták a függönyt! MI ez a hang? Csak nem ugatás?

Felismered?? Olyan fajta öröm ez, amelyet valaha alkalmaztál, de leszoktál róla. S mivel minden gyermek rendelkezik vele egy ideig, nyugodtan állíthatjuk, hogy ez az öröm eredendően része lényünknek, vagyis velünk született. Amikor tehát egy mester, átadás vagy gyakorlat erre az örömre tanít, valójában csak emlékeztet az örömre, ami a tiéd. Ez a megvilágosodás eredendő öröme, a Buddhák kacaja.

Amikor felismered magadban az eredendő örömre való hajlandóságot, hirtelen eszedbe jut, milyen is kacagni a Buddhákkal. Hirtelen könnyebb leszel, gondjaid és kifogásaid elhalványulnak, aggodalmaid háttérbe szorulnak, hogy egyéb képességeknek adjanak helyet. S hogy mik ezek? Nyitottság, vakmerőség, függetlenség, ragyogás… Mindben érezheted: ha eredendő örömödben kacagsz, akkor te magad vagy a Nap fénysugara. A Buddha kacagása a tiéd, és már nem is tudod többé abbahagyni a nevetést.

Az a bizonyos mosoly

Álljon itt egy vérbeli Városi jógi történet, amelyben ismét megtapasztalhatod, jóginak lenni egyet jelent állandóan azzal dolgozni a megvilágosodás felismerése érdekében, amivel csak tudunk. Nem válogatunk, mert amit elénk hoz a pillanat, mindig az a legjobb tanítás éppen.

„Buddha mosolya:

Kisfiunk kérdezte: Anya, miért mosolyog mindig a Buddha? Olyan szép a mosolya, és mindig más…

Anya felelte: Déva, a mosoly a szív saját természetének tükre. Ha csendben vagy, és gondolataid visszasüllyednek a szívedbe, derűs leszel. Általában az emberek azért mosolyognak, mert történt velük valami jó. A Buddha azért mosolyog, mert örömteli a természete, és ehhez nem kell semmiféle külső ok. Azért mosolyog, mert szabad. Elvehetetlen ez a boldogság, és semmihez sem fogható. És már most is a tiéd.”

A megvilágosodás mandalája

A mandala egy szent erőtér

Amikor a megvilágosodásról tanít egy mester, megjelenik körülötte és a tanítványok körül is egy láthatatlan, ám szinte tapinthatóan erős energia. Ilyenkor megszeppenünk, elcsendesedünk, de belül tűz ébred szívünkben: szerelem és lelkesedés a felébredés felé. Néha álmosságot, fejfájást is tapasztalunk, néha pedig egyszerre menekülnénk és maradnánk. Mi ez az energia? És miért hat ránk olyan erősen?

A megvilágosodás minden átitató igazsága energiaként is megnyilvánul: ez az erő hatja át a hiteles mestert és a nyitott szívű tanítványt. Maga a megvilágosodás nyilvánul meg erő, áldás, ragyogás, tűz, szenvedély és csend formájában. Mert bár a szabadság formán és fogalmon túli, érezni lehet erőterét. Ez a Megvilágosodás mandalája. Azért hat olyan erősen, mert nyitott vagy és beengeded szívedbe fényét. Csukott fülekbe, zárt szívekbe, előítélettől telített elmébe nem furakodik be. Nem erőszakos, nem akaratos, nem evilági. Ám ha nyitott vagy, körülvesz, betölt, átitat, és ezt soha el nem felejted. Örök nyomot hagy benned.

Kapuk nyílnak a mandalába

Láttál már mandalát? Különös, kerek, szögletes, sőt, néha háromszög vagy hatszög alakú erőtér, amelynek van közepe és vannak kapui. Amikor hosszasan nézel egy ilyen ábrázolást, biztosan elönt a vágy, hogy a közepébe juss. Érzed, hogy ott a helyed.
A megvilágosodás egyetlen valóság, nem olyasmi, amit fel lehetne osztani részekre. Ezért is hasonlítják a Naphoz: egyetlen fénye mindent beragyog, ami csak megengedi ezt. Nem kivételez, nem különböztet meg, de nem is erőlködik. Ha falat építesz a napfény elé, akkor nem fogod érezni bőrödön a melegét. Ha kibújsz a falad mögül, elborít a ragyogás. Így működik a megvilágosodás erőtere: önmagától.

A Napnak, bár ő egyetlen és örök, rengeteg fénysugara van. Amikor megérzed a szabadság erejét, nem a Napot tapasztalod, hiszen az túl van a tapasztalhatón, hanem a sugarait érzed magadon! Ezek a sugarak sokfélék: annyifélék, ahány féle jógi van a világon. A jógik hagyományában e fénysugarak kapuk a megvilágosodásra. Mind egyedi, mind személyes, és mind utánozhatatlanul a sajátunk. Más kapuján nem jutsz be saját szívedbe! Keresd a sajátodat!

Lépj be kapudon saját szívedbe!

Attól tartok, van egy rossz és van egy jó hírem számodra. A rossz hír az, hogy nincs olyan kapu a szabadságra, amelyet megvásárolhatsz vagy megtanulhatsz, esetleg ajándékba megkaphatsz valakitől. Nincs készen, neked kell felismerned a sajátodat.  Ettől lesz minden önfelismerés utánozhatatlan, így nem várhatsz csodát kívülről sem: neked kell csodává lenned. A kaput te teremted a mandalába, odaadásoddal és nyitottságoddal.

A jó hír viszont az, hogy valójában nincs is kapu: a megvilágosodás most is ott ragyog benned, hiszen ez eredendő természeted! Ezért bár fel kell fedezned saját utadat a szívedhez, ez az út csak illúzió: nincs út, nincs utazó és nincs úti cél. Hogy is mondta a költő? „érthetetlen, gyönyörű helybenröpülés” Az örömhír az, hogy már minden készen áll a belépésre, ami nem is belépés, csak felismerés. Nem kell várnod semmire és senkire, nem lesz megfelelőbb pillanat. A most a legjobb.

A mandala kapuk tanításai
A jógik évszázadok óta tanítják a megvilágosodás kapuinak átadását. Mindenki egyedi, ám mégis kirajzolódik egy különös minta: mintha egy szőttesből kihámoznád a visszatérő motívumokat. Vannak erőteljes, lángoló kapuk, vannak szelídek, áttetszők, és vannak haragosan viharosak is.
A Városi jógi mesterei folyamatosan tanítanak a kapukról, mindegyikbe bevezetik a tanítványt, hogy amikor végre készen áll a döntésre, felismerje a kaput és bátran eljátssza: belép. Belép oda, ahol mindig is volt.
A Megvilágosodás mandalatanítások ősiek, de nagyon is élők; a mai városi jógik ugyanolyan hatékonyan alkalmazzák őket, mint elődeik.

Mi az a megvilágosodás?

Megvilágosodni annyi, mint felébredni az élet álmából, és ráébredni, hogy te magad vagy az igazság. Ráébredni arra, hogy sosem voltál elszakadva a teljességtől, hogy minden te vagy, és hogy a félreértéseid sem voltak soha valósak. Sosem hagytad el önmagad, mert valójában mindig is otthon voltál, a tökéletesen szabad, ragyogóan tiszta természetedben.

Miért forduljunk a megvilágosodás felé?
Minden lény boldog akar lenni. Ebben közösek vagyunk mindannyian. A boldogságról alkotott elképzelések azonban sokfélék: kezdetben hétköznapi vágyakat kergetünk, később mélyebb lelki célokat tűzünk ki. Ám ha valaki komolyan foglalkozik saját belső békéjével, szabadságával és elégedettségével, ráébred: a megvilágosodást keresi valójában, csak nem nevezte nevén ezt a célt. A boldogság iránti vágy és a megvilágosodásra irányuló szándék egy tőről fakad. A Városi Jógiban gyakran tapasztaljuk, hogy a tanítvány hétköznapi céljai megszabadulásra irányuló vággyá formálódnak. Előbb vagy utóbb minden önmagával foglalkozó ember elkezdi vágyni a megvilágosodást.
Nincs személyes megvilágosodás
Nem lehetséges olyasmit megtalálni, ami soha el nem veszett. Eggyé sem lehet válni azzal, amitől el sem váltunk. A jógi legmegdöbbentőbb felismerése pontosan az lesz, hogy ő maga sosem éri el a megvilágosodást, mert sosem volt nem-megvilágosodott. Lemondani a személyes megvilágosodásról olyan kihívás, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A jógi meghozza ezt a mély lemondást. Méltányolja azt az eredendő szabadságot, ami van, eltávolítva magából minden személyes elképzelést és ragaszkodást.