Csend, tisztaság, öröm, boldogság, ragyogás, bölcsesség. Ezek a szavak mind a megvilágosodás „illatfelhőjéből” eredeztethetők. Az illatfelhő a lényegi természetünkből fakad, de nem egyenlő vele. A felébredés nem egyenlő a csenddel. A felébredés nem egyenlő az örömmel, a boldogsággal. A felébredés nem egyenlő a nyugalommal.
Azt azonban kijelenthetjük, hogy a felébredésnek van egy illatfelhője, amely különböző szent minőségekkel bír. Ezeket meg tudjuk ragadni és le tudjuk írni a megvilágosodással kapcsolatban. Az illatfelhő az, ami a formán keresztül átragyog és megmelengeti szívünket, inspirál a nehéz helyzetekben, mutatja az irányt.
A spirituális kereső először csak azt tudja megfogalmazni, hogy amit keres, az mentes a tisztátalanságtól, mentes a zajtól, mentes a korlátoktól, mentes a hamisságtól. Majd idővel ezek szöges ellentétét nevezi meg legfőbb céljaként: a tisztaságot, csendet, szabadságot, szeretetet, igazságot. Ahogy a tanítvány egyre mélyebben és mélyebben fedezi fel a saját valódi természetét, meglátja azt, hogy ezek a szavak és célok a kettőség világához tartoznak. Az illatfelhő helyett annak forrására irányul kutatása. Ettől kezdve már egy olyan dolgot keres, amely mentes a tisztátalanságtól, de mentes a tisztaság elképzelésétől is. Mentes a korlátoktól, de mentes a szabadság ideáljától is.
A tanítvány a feltételekhez nem kötött boldogság felé fordul és megkérdezi mesterét: mi a valódi szabadság? Ki vagyok valójában?
Ebben a pillanatban a mester elhallgat, mert a valódit nem lehet szavakkal kifejezni! Túl van a neveken és a formákon. Nem lehet megragadni, kifejezni, csupán a szív legbelső barlangjában intuitív, élő módon felismerni és feloldódni benne.
Megvilágosodás 