Szerző: Városi Jógi

Csend, tisztaság, öröm, boldogság, ragyogás, bölcsesség. Ezek a szavak mind a megvilágosodás „illatfelhőjéből” eredeztethetők. Az illatfelhő a lényegi természetünkből fakad, de nem egyenlő vele. A felébredés nem egyenlő a csenddel. A felébredés nem egyenlő az örömmel, a boldogsággal. A felébredés nem egyenlő a nyugalommal.

Azt azonban kijelenthetjük, hogy a felébredésnek van egy illatfelhője, amely különböző szent minőségekkel bír. Ezeket meg tudjuk ragadni és le tudjuk írni a megvilágosodással kapcsolatban. Az illatfelhő az, ami a formán keresztül átragyog és megmelengeti szívünket, inspirál a nehéz helyzetekben, mutatja az irányt.

A spirituális kereső először csak azt tudja megfogalmazni, hogy amit keres, az mentes a tisztátalanságtól, mentes a zajtól, mentes a korlátoktól, mentes a hamisságtól. Majd idővel ezek szöges ellentétét nevezi meg legfőbb céljaként: a tisztaságot, csendet, szabadságot, szeretetet, igazságot. Ahogy a tanítvány egyre mélyebben és mélyebben fedezi fel a saját valódi természetét, meglátja azt, hogy ezek a szavak és célok a kettőség világához tartoznak. Az illatfelhő helyett annak forrására irányul kutatása. Ettől kezdve már egy olyan dolgot keres, amely mentes a tisztátalanságtól, de mentes a tisztaság elképzelésétől is. Mentes a korlátoktól, de mentes a szabadság ideáljától is.

A tanítvány a feltételekhez nem kötött boldogság felé fordul és megkérdezi mesterét: mi a valódi szabadság? Ki vagyok valójában?

Ebben a pillanatban a mester elhallgat, mert a valódit nem lehet szavakkal kifejezni! Túl van a neveken és a formákon. Nem lehet megragadni, kifejezni, csupán a szív legbelső barlangjában intuitív, élő módon felismerni és feloldódni benne.

Az elme is az igazságból, önmagad igazságából, az önvalódból jelenik meg. Megnyilvánul, akár egy délibáb. A probléma ott kezdődik, amikor elhiteti magáról, hogy minden tud, mindent irányít és valódi menedéket tud biztosítani számodra. Valójában az elme mindig mást akar, ez az ő alapvető tulajdonsága. Egy kedves szerettem mondása: a kutya ugat, a macska nyávog, a gyerek sír. Az elme pedig állandó mozgásban van. Néha fél, néha magabiztos, néha örül, néha szenved – ez a természete. Ő így csodálatos, így szerethető. Ugyanakkor az elme csak egy rendkívül kis morzsája az igazságnak.

A nem-kettős tanítások arra mutatnak rá, ki vagy te valójában, nem pedig arra, hogy ez a végtelen, nem-kettős igazság egy test-elmében hogyan összpontosul, hogyan fejezi ki magát. Az elme csak egy gondolat, egy nagy, központi gondolat. A gondolatok viszont jönnek és mennek.

Nézd meg inkább, honnan ered, menj le a forrásáig és meg fogod látni. Amit ekkor találsz, az a te önvalód.

Valódi szívünk olyan, mint egy édesanya. Az anya ölében megbújó gyermek pedig olyan, mint jelenlegi önmagunk.

A gyermek mindenhol keresi az anyukáját, mert éhes és szomjas, valamint vágyik a szeretetre, gondoskodásra. Mi magunk is keressük önmagunk valódi természetét, keressük a bennünk lakozó isteni természetet. Mindenhová nézünk, csak magunk elé nem. Egyes kisbabák mindenhova odafordítják a fejüket, csupán anyukájuk irányába nem néznek, mások csukott szemmel tapogatóznak.

A gyermek örömmel öleli át anyukáját miután végre odafordul, kinyitja szemét és megpillantja őt. Mi is követhetjük a kisbabák ösztönös cselekedetét, hiszen már most is az igazság ölelésében vagyunk. Már most is az vagyunk, amit keresünk, csupán fel kell ezt ismernünk.

Az élet számos helyzetében képesek vagyunk arra, hogy a jelenben időzzünk, az itt és most terében tudatosan jelen legyünk. Sőt még arra is képesek vagyunk, hogy eggyé váljunk a jelenléttel.
De ezekben az esetekben is van valaki, aki időzik az itt és most-ban, van valaki, aki nézi az itt és most-ot. Van valaki, aki egyfajta eredményként magának érzi ezt az élményt. Ezért ez a jelenlét nem tiszta, nem mentes a meditáló nézőpontjától. A személyes tudatosságnak mindig van valamilyen tárgya, van egy figyelő, aki tudatában van az eseményeknek vagy akár a kristálytiszta jelennek. Ezért hívhatjuk ezt az állapotot tudatos jelenlétnek.

A megvilágosodás nem egy tudatállapot, nem egy elmei állapot. Néhány radikális nem-kettős tanító azért hívja mégis természetes állapotnak, mert ez segít azon meditálóknak, akik nagyon sok tudatállapotot megtapasztaltak már, és ebből kifolyólag csak állapotokban képesek gondolkodni. Számukra ez egy kapu vagy egy nyers instrukció is lehet: azt az állapotot keresd, ami természetes! A természetes állapotod egy olyan állapot, ami nem igényel erőfeszítést, ami mindig is jelen volt és mindig is jelen van. A természetes állapot és a tiszta jelenlét egymás szinonimái.

Csak a tiszta jelenlét van. A tiszta jelenlét erőfeszítéstől mentesen ragyog és eredendően tudatában volt önmagának. A tiszta szó azt jelenti, hogy a jelenlét megtisztul a meditálótól, megtisztul a figyelőtől. Megtisztul attól, aki még esetleg az előző pillanatban időzött benne. A tiszta jelenlétben nincs senki, aki akárcsak látszat szintjén is, elválasztva időzhetne benne.

Fel kell állni a kényelmes karosszékünkből, ki kell ballagni a napra és saját bőrünkön kell megtapasztalni azt az ősi és egyben mindennapi bölcsességet: az igazság felszabadít vagy sem?

Meg kell nézni annak az igazságát, hogy a megvilágosodás napja, a megvilágosodás fénye, valóban eltávolít-e minden sötétséget, ami a tudatlanságból fakad.

Bátornak és kérhetetlennek kell lenni, hogy utána járj ennek a kérdésnek, és csakis ekkor változhat a látásmód élő megvalósítássá.

Azért szenvedünk, mert a végtelen óceánból csak egyetlenegy hullámmal azonosulunk – ez a hullám mindent elkövet annak érdekében, hogy saját létét fenntartsa. Ez már önmagában óriási szenvedés. Maga az erőfeszítés szenvedés. Amikor valódi értelemben elcsendesedsz, megpihensz, vagy beleszabadulsz az igazságba, akkor nem történik más, mint hogy egy pillanat erejéig elengeded, nem érinted ezt a fajta azonosulásodat.

De ez nem azt jelenti, hogy eltűnik a hullám. Az is csak egy hiedelem, hogy a hullám azért nem tűnik el, mert erősen azonosulok vele. Ha ez a vélekedés igaz lenne, akkor éjszaka, mély álomban, vagy akár kómában szétesne a test. Nem a hiedelmünk tartja egyben a jelenségeket, hanem az óceán maga, az igazság maga. A forrásból jön minden jelenség, annak köszönheti létét, és végül a forrásba tér vissza.

Amikor azt mondom, hogy egy pillanat erejéig ne érintsd a hiedelmedet, valójában nem azt kérem, hogy törd össze a hullámot. Csak azt a hiedelmedet ne érintsd, hogy pusztán egyetlen hullám vagy a végtelen óceánban.