Van egy pillanat, amikor már annyira vágyod a szabadság ízét, hogy bevonzod életedbe a Gurut. Ő lehet emberi lény vagy akár bármilyen más forma, lehet formanélküli és egészen megfoghatatlan. Amikor a Guru kinyitja szemét és téged lát maga előtt, azt mondja: „Hohó, be akarsz lépni a megvilágosodás kapuján? Rendben, akkor vetkőzz!” Mire a tanítvány alázatosan és lelkesen állítja, hogy készen áll és hajlandó is vetkőzni. Egy darabig általában nincs is gond. Milyen üdítő is ledobni a legnyilvánvalóbb hacukákat, és egyre inkább különlegesnek érezni magunkat, és az egész folyamatot.
Van azonban egy következő meghatározó pillanat: amikor már rettenetesen elégedett vagy és érzed, ahogy a megvilágosodás gyermeke leszel, a mester huncut szemvillanással olyasmit javasol, amelytől eláll a lélegzeted. Le kell venned a rejtegetett ruháidat is, úgy is mondhatnám, a lelki fehérneműdet. Hoppá. Erre nem számítottál. Nélkülük fázol és védtelennek érzed magad, még akkor is, ha ezek a göncök félelmekből, hiúságból vagy éppen félreértésből szövődtek. Egyszerre engednéd el őket és egyszerre szorongatod mindet, hiszen nélkülük nem látod magadat. Hozzád nőttek, meghatároztak, ha levennéd mindet, még ki tudja, mi is történhetne?? Talán még szabad is lehetnél. És ekkorra megszületik benned a sóvárgás: szeretnéd tudni, milyen lesz. Biztosítékra vágysz, hogy nem semmisülsz meg, a világod nem omlik majd össze. Ám a Guru nem ad biztosítékot, a megvilágosodás nem tesz ígéretet. Hallgatásuk ragyogás, vakító, éles fény, amely előtt semmi rejtve nem maradhat.
Sokféle tanácsot adhatnék, de csak egyet írok le ide: maradj alázatos, és ha félelmetes is a vetkőzés, bízz a szabadság bölcsességében. Csak az igazság tudja, mi a helyes. Minden más porhintés. Vetkőzz és légy végre önmagad. Légy szabad.
Megvilágosodás 