Mester lehet bármi, ami csak megnyilvánul. Mesterként jelenhet meg akármely szituáció is. Ám ez a szemlélet igen mély, hevesen elkötelezett keresőhöz illik csupán. A kevésbé lángoló kereső még saját szemének és szívének sem hisz néha. Buddhát egy tanítványa életen át kísérte, és soha nem látta, hogy a mester fénylik, ragyog, és hogy hangja betölti az univerzumot. Ez a tanítvány csak nézett és nem látott.
A mester nem várja, hogy tiszta, vagy csinos, vagy jókedvű legyél, nem akarja, hogy felkészült legyél a találkozásra. Csak rád kíváncsi, csak a te fényedet méri, összehasonlítás és elvárás nélkül. A mester ekként maga a végtelen szeretet, maga a tükör, maga a lámpás, mely utat mutat a sötétség idején.
A mester nem feltétlenül tiszta, vagy csinos, vagy jókedvű. Nem akar felkészülni sem a veled való találkozásra, Csupán végtelenül nyitott mindenre. A valódi kereső éppen ezért meg kell, hogy tanuljon látni, megpillantani, felismerni és megnyílni.
Utána megszülethet valami egészen rendkívüli: a mester és a tanítvány egyesíti szívét. Egyek lesznek, nem kettők, és együtt választják a szabadságot. Egyszerűen, szépen, akár csendesen, de mindig kivételesen és örök változást teremtve.
Íme a legszebb vers, amely csak íródhatott a gururól és szíve csücskéről, a tanítványról. Természetesen Kabíré.
“Különös fa áll itt, mely gyökerek
és virágok nélkül terem
gyümölcsöt.
Nincsenek ágai, sem levelei,
csak lótusz mindenütt.
Két madár dalol rajta, az egyik
a Guru, a másik pedig
a tanítvány.
A tanítvány az élet számos
gyümölcsét ízleli, mire a Guru
szíve repes az örömtől.”
Ez egy nagyszerű ima minden napra!
Áldás a gurura és a keresőre.
Photo by Johannes Plenio on Unsplash
Megvilágosodás 