Zavarodottság vagy bölcsesség: válassz!
Az önkeresés folyamatában az ember önmaga lehető legtisztább megismerésére, felismerésére törekszik. Miután valaki úgy dönt, hogy belekezd ebbe a mélységes folyamatba, egyszerre tapasztalhatja magában az önfelismerésre irányuló tiszta szándékot és a zavarodottságot, ellenállást, félelmeket. Megtapasztaljuk, hogy néha lendületben vagyunk, néha megakadunk, olykor olcsó válaszaink vannak, olykor hihetetlenül inspiráltak vagyunk. A legfontosabb, hogy belásd: a legmélyebb igazság olyan, amilyen. A saját természetétől ragyog, teljesen spontán és tökéletes. Ezt sokszor azért nem tapasztalod, mert újra és újra teret adsz a nemtudásnak, a félreértéseknek – erre ébredsz rá, ha elkezdesz önmagaddal foglalkozni.
Menekülés a szenvedéstől
Sokan eljutunk ahhoz a belátáshoz, hogy nem igazán szeretünk szenvedni. Nem szeretjük azt, ha gyengének kell mutatkozni; nem szeretjük azt, ha félelmeink vannak; azt sem szeretjük, ha nem tudunk betagozódni a társadalmi rendszerbe, nem tudunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Anélkül, hogy igazán a mélyére néznénk saját ellenállásainknak, folyamatosan menekülésben vagyunk. Úgy próbáljuk kiszolgálni saját neurózisunkat, hogy valójában nem tudjuk, mit szolgálunk ki, mi elől menekülünk.
Ezért keresünk és mondunk mindig kifogásokat. Ám velük nem mást akarunk megfogalmazni és átadni, mint hogy valójában nem szeretjük a szenvedést, nem szeretjük a zavarodottságunkat, és előlük menekülve próbálunk tenni valamit. Megpróbáljuk kezelni a helyzetet.
Ha azonban megkérdezzük valakitől, mi a baja valójában, százból kilencvenkilenc esetben az a válasz, hogy „nem tudom”. Erre a „nem tudom”-ra alapozzuk a döntéseinket, erre építjük az életünket. Amíg nem akarunk többet a „nem tudom”-nál, addig folyamatosan el fogunk gyengülni, s el fogunk bukni – ez maga a szamszára.
Csak ha már nem elégít ki minket ez a válasz, akkor vagyunk egyáltalán képesek a mélyére nézni annak, amitől folyamatosan menekülünk, amitől félünk, amit próbálunk megúszni. Ekkor mondja a kereső: már nem fogok elgyengülni; kiderítem, mitől menekülök!
Amikor lelepleződsz
Számtalan ősi, mély hagyomány és tanítás szerint minden pillanatban egyszerre születik meg a nemtudásnak, a zavarodottságnak és a tudat tiszta bölcsességének, terének, nyitottságának a lehetősége. Azokra a jelenlét pillanatokra, amikor a tiszta bölcsesség lehetőségét választod, tíz év múltán is emlékszel. Érzed, hogy valami megnyílt, valami fantasztikus volt bennük. Jött valami, és egy óra vagy hét erejéig választani tudtál egy másik aspektust, nem gyengültél el.
Ám ha egy ilyen tapasztalást megvizsgálva ismét felteszed magadnak a kérdést, hogy miért nem gyengültél el, megint felszínes választ kapsz – például azt, hogy üdültél, s végre kipihented magad, vagy épp összejött valami. Menj tovább és tovább ezen a belső mentális fonalon. Idézz fel magadban egy másik üdülést, s vizsgáld meg, azon miért nem sikerült a tiszta bölcsességet választanod. Mindehhez a kulcs a csend és a nyíltság minőségeinek felébresztése szívedben.
Ezeknek a történéseknek a velejét úgy kell feltárni, ahogy a hagymarétegeket bontjuk le egymásról: lassan, aprólékosan menj mélyebbre és mélyebbre. Elképzelhető, hogy megint csak nem fogod tudni megmondani, miért sikerült egy adott helyzetben a tiszta bölcsesség terét választanod.
Túllépni a félelmen
Amikor azt mondom, hogy a felébredéshez félelem nélküliségre van szükség, az azt is jelenti: “utána fogok járni, kiderítem az igazságot, nem fogok megállni a nem tudom olcsó válaszánál!” A félelemnélküliség valójában abban próbál téged segíteni, hogy félelem nélkül tudj szembenézni akár a gyengeségeiddel, a zavarodottságoddal, akár lényed eredendő, tiszta, makulátlan, igaz természetével.
Amikor a félelemnélküliség felébred benned, nem állsz meg ott, hogy a megszokások visszahúznak. Ehelyett azt mondod magadban: „Rendben. Megszokások? Akkor nézzünk a mélyére mindegyiknek!” Nem az a kérdés, hogy egy adott pillanatban vannak-e zavaró érzelmeid, félelmeid, merev elképzeléseid, van-e benned ellenállás, aktívak-e a megszokásaid. Az a kérdés, hogy képes vagy-e velük dolgozni, s látod-e, hogy a benned lévő nemtudás vagy zavarodottság – minden, ami hozzájuk tartozik – valójában megmunkálható. Szembenézhetsz, dolgozhatsz velük.
Mit jelent e szó: félelemnélküliség?
A félelemnélküliség nem menekül el a gyengeségektől, köztük a félelmektől sem, ezért minél több benned a félelem, annál nagyobb lesz benned a félelemnélküliség. A félelemnélküliség tápláléka maga a félelem, illetve a zavaró érzelmek: a harag, a birtoklási vágy, a féltékenység és így tovább.
A félelemnélküliség és a kételynélküliség egy közös forrásból ered. A kételynélküliség maga a teljes bizonyosság. Maga a bizonyosság pedig önmagunk megismeréséből fakad – annak a felismeréséből, hogy van bennünk valami, ami teljes és tökéletes. Ennek a valaminek pedig nagyon fontos tulajdonsága a félelemnélküliség. Ez a valami soha nem változik, tehát elpusztíthatatlan és mindig lehet rá támaszkodni. Van bennünk valami, ami a külső feltételektől függetlenül jelen van. Nem elveszíthető; nem növelhető, de nem is csökkenthető.
Önmegismerés, bizonyosság, félelemnélküliség
Az önmegismerés, a bizonyosság és a félelemnélküliség roppant fontos tényezők. Valakinek az egyik, valakinek a másik jelent kaput. Bármelyiken is lépsz be, hatással leszel a másik kettőre. Ha félelem nélkül szembe tudsz nézni magaddal, a gyengeségeiddel, akkor többet tudsz meg önmagadról és bizonyosság ébred benned. Ha újra és újra megbizonyosodsz arról, hogy van benned valami, amire támaszkodhatsz, akkor egyre jobban ki tud benned bontakozni a félelemnélküliség. Ez pedig nem azt jelenti, hogy nincsenek félelmeid, vagy hogy nem gyengülhetsz el, nem ijedhetsz meg egy nehéz helyzetben. Azt jelenti, hogy nem a félelem vezet.
Megvilágosodás 