Amikor tiszta megértéssel fordulsz a megszabadulás felé, még akkor is ellenállhatsz, és finoman kitolhatod felébredésed a nem-létező jövőbe, az egó csábításának engedve. Kevesen vannak azok, akik azonnal fejest akarnak ugrani az igazságba.
Lehet húzni az időt, mindig halogatva a felébredés szent pillanatát. Amikor önmagad számára szeretnél időt kérni, tovább folytatódik a szenvedés világa. Lehet filozófiai szempontból nézni, lehet személyes szempontból nézni, igazából nincs jelentősége, még akkor sem, ha meg tudod fejteni, mi az oka időhúzásodnak. A lényeg az, hogy lehetőséged van arra is, hogy ne told el időben a találkozást. Itt és most akarod az igazságot. Nem vársz tovább.
Időhúzásod esetén alkalmazható gyakorlati lehetőségek köre:
Az egyik lehetőség az, hogy lecsendesíted tudatod. Tudatod alatt a személyes tudatosság teljes spektrumát értem. Olyan módon kell elcsendesülni, hogy ne maradjon semmilyen fal valódi önmagad és a lecsendesített elméd között. Ne maradjon semmi akadály! Ebben a csendben észreveszed, hogy az a csend, ami belül van, és az a csend, ami a valóság csendje, valójában nem elválasztható.
A második lehetőség, amikor meglátod a világnak és önmagadnak, mint jelenségnek a káprázat-természetét. Ezután már nem filozófiai módon állítod, hogy minden jelenség üresség. Nem spirituális módon hangoztatod, hogy minden üres, hanem teljes lényed sokk alá kerül a felismeréstől. Amikor tisztán realizálod azt, hogy az is üres, aki ezt belátja, elakad a szavad. Ekkor végérvényesen kiábrándulsz a lehatárolt én illúziójából. Sokkhatásként érkezik a felismerés: a felébredést sohasem fogom tudni elérni egy eredmény formájában. Sokszor az ember azért kér időt, mert még valamilyen úton-módon bízik abban, hogy a megvilágosodás aranyérméjét megszerezheti magának. Ezen fátylak végérvényesen szertefoszlanak.
A harmadik lehetőség a levetkőzés, a lecsupaszodás megközelítési módja, amikor szó szerint elindulsz kívülről befelé, mint ahogy a hagymát is lefejted rétegenként. Elindulsz a pszichológiai álarcodtól, és egyre jobban mész befelé. Meglátod, hogy az álarcok alatt egy mélyebb, finomabb álarc rejtőzik. Alatta egy személyes karaktert, egy specialitást találsz. A felébredésed lángoló tüze viszont visz még mélyebbre, és már csak folyamatosan változó, gomolygó színeket, rezgéseket tapasztalsz. Ekkor azonban még mindig jelen van egy csendes figyelő a változó tapasztalásaid közepette. Ahogy egyre mélyebben és mélyebben ismered meg önmagad, egyre tisztábban és nyitottabban hatolsz önmagad forrása felé, és folyamatosan eltűnnek koncepcióid és azonosulásaid. Ha valóban a felébredés felé fordulsz, akkor vagy így, vagy úgy, de lesz arról egy tapasztalatod, hogy az, ahogy önmagadra gondoltál eddig, nem olyan módon valódi, mint ahogy ezt képzelted. Keresed személyes éned, de sehol nem találod.
Mindhárom lehetőség egy felismerés óceánjába torkollik: „Nincs értelme az időhúzásomnak!” Egyszerre jössz arra rá, hogy az eddig hitt módon nem vagy valódi, és ugyanakkor sokkal valódibb vagy, mint azt valaha is hitted, vagy képzelted volna. Amikor megszületik ez a tiszta belátás, már nem kell újra meghallgatni a diktafonra felvett anyagot vagy elolvasni az erről készített jegyzeteidet. Nem kell újra leülni és elmélkedni, vagy ezen meditálni. Utána gyakorlatilag nincs ok az időhúzásra. Minden olyan tényező, ami az időhúzást fenntartotta gyakorlatilag eltűnik.
Ekkor egy olyan szintű nyitott kíváncsiság, elementáris vágy ébred benned, mely már semmilyen halogatást nem tűr. Azt kiabálja, azt üvölti szavak nélkül, hogy elég az időhúzásból: Itt és most akarom tudni, ki vagyok valójában! Meg akarok világosodni!
Megvilágosodás 