Már most is szabad vagy

Semmit sem kell hozzád adni, semmit sem kell elvenni belőled. Ilyen módon nem kell megváltoznod. Csupán az légy, aki valójában vagy. A szabadsághoz egyetlen dolog kell: a szabadság maga. A szabadság a kulcs. A megszabadulás, megvilágosodás, felébredés önmagát nyitja, más kulcs nem illik ebbe a zárba. Semmilyen elvárás, koncepció, fakírkodás, lazaság, nemtörődömség, arrogancia, elképzelés nem nyitja a zárat – csak önmaga képes kinyitni.

Már most is szabad vagy, már most is te vagy a szabadság. Azért tudod kinyitni ezt a nemlétező ajtót, mert te magad vagy a kulcs önmagadhoz. Ez a kulcs úgy, ahogy van, tökéletes, nem kell hozzáadni semmit.

A növelés, hozzáadás szükségességének elképzelése abból fakad, hogy napi szinten tapasztaljuk az elégedetlenséget – ebből kiindulva azt gondoljuk, hogy szükségünk van más dolgokra a kulcs teljessé válásához. Még a tudatlanság eltávolítására sincs szükség. Még a merev elképzelések, koncepciók eltávolítására sem. Bizonyos nemkettős tanításokban az olvasható, hogy a szabadság eléréséhez teljesen le kell meztelenedni, mindent el kell engedni – még erre sincs szükség. Ha úgyis a szabadság kulcsa nyitja a szabadságba vezető ajtót, akkor elegendő a kulcsot betenni a zárba, többre nincs szükség. Nem kell le- vagy felépítened magad, nem kell ilyen értelemben megváltoznod.

Csupán az légy, aki valójában vagy.

Fotó forrása: http://www.motaen.com

Reklámok

Kérdés és válasz a szerelemről

Tanítvány:
Nekem sokszor az az érzésem, hogy tulajdonképpen nem szerelembe esni kell, hanem megvilágosodásba esni. Gyakran azt érzem, hogy a szerelem maga a megvilágosodás. Amikor a szerelmet akarom átengedni magamon, akkor tulajdonképp a megvilágosodást akarom előengedni. Ez tévedés?

Magunam:
A sok lehetséges kifejezés közül azért használom a ’szerelem’ szót, mert a szerelem nélkülöz mindenféle átgondoltságot, kiszámíthatóságot, lehatároltságot. De nem véletlenül teszek elé egy minőségjelzőt – a ’megvilágosodás iránti szerelem’ kifejezés alatt ne a ’szerelem’ szó hétköznapi jelentését értsük. Nem a vak szerelemről beszélek, amikor nem látunk tisztán, mert ránk ereszkedik a lila köd. A megvilágosodás iránti szerelemben nincs racionalizmus, kiszámíthatóság, lehatároltság, de tele van bölcsességgel, belátással, nyitottsággal, spontaneitással. Ez egy bölcs szerelem. Ebben a szerelemben az, aki szerelmes, az, aki szeretve van és maga a szerelem egy. Ebben a szerelemben a valódi határok elmosódnak. Ez a szerelem visszahoz a jelenbe, mert ezt a szerelmet itt és most tapasztaljuk, itt és most érezzük, nem egy másik helyen, nem a múltban és nem a jövőben. Ez a szerelem képes elnémítani a duruzsoló elmét, képes fölülírni, elégetni az olyan kizökkentő gondolatokat, hogy „el vagyok választva”, „még nem tapasztalom”, „kiestem”, „ismét szétszóródtam”. Bármikor megjelenhetnek ilyen félreértések, elhomályosulások, de ez a szerelem el tudja égetni őket, mert a forrása a megvilágosodás.

Az elvonulás íze

Képzeld el, hogy napokig együtt vagy mestereddel. Mindaz, amiért követed, szereted, néha féled, most töményen és kérlelhetetlenül megjelenik. Állandóan a mandalájában vagy, vele eszel, vele pihensz, vele mozogsz, közelében alszol és ébredsz. Nem bújhatsz el, nem fecsérelheted idődet, nem hazudhatsz magadnak, mert a mester jelenléte reflektorként irányul rád, és rejtett kis dolgaidra.

Képzeld el, ahogyan járjátok az erdőt, és minden lépésetek igaz. Képzeld el, ahogyan tóparton figyelitek a hullámokat, mindenfajta túlzás vagy elvárás nélkül, csak úgy. Képzeld el este a tüzet, amely a mester kezei és mantrái nyomán lobban fel, és amely szerelemként égeti ki belőled a félreértéseket. Képzeld el az éjszakát a kerti fák között, csillagok alatt, őszinte egyszerűségben.

Hogy miért is vonulunk el időnként? Mert az elvonulás elkapja grabancunkat, fülön csíp és nem ereszt. Ott és akkor nem beszélhetünk félre, nem üthetjük el tréfával, nem takarózhatunk apró kis szenvedésekkel. Egy elvonuláson a mestereddel mindennek jelentősége van, minden tanít. Rengeteg időt, energiát szánsz rá, hogy létrejöhessen, ezért ne pazarold el az értékes lehetőséget! Sosem tudhatod azt sem, hogy meddig állnak rendelkezésedre a feltételek. Ó, mennyi, mennyi feltétel kell ehhez! Belegondoltál? Kell az egészséged, a mester egészsége, kell a lelkesedésed, a nyitottságod, a mester jóindulata, és kell egy hely, amely teret ad. És még mennyi minden. Légy alázatos, és élj a lehetőséggel: add meg magad a közvetlen igazságnak!

Az elvonulás íze semmihez sem fogható. Olyan édes, mint a legtisztább méz; és olyan keserű, mint az epe. Édes, mert szíved a mesteréhez ér, és szabadsággá olvad. Keserű, mert állandóan szembesít azzal, hogy bár sosem voltál elválasztva a megvilágosodástól, Te mégis elhiszed, hogy messze van.

Az elvonulás nem burok és nem is menekülés. Miközben a szabadságra nézünk intenzíven és közvetlenül, nem zárunk ki semmit és senkit. Azt vizualizáljuk, hogy mindenki velünk együtt van. Minden jelenség, minden érző lény, minden fény és árnyék a mi mandalánk. Eltelünk a világgal, és elfogadunk benne mindent. Hagyjuk, hogy feloldódjunk ebben a bizonyosságban, megadva magunkat az egyetlen valóságnak: a felébredésnek.

Add meg magad időnként Te is! Ha kell, vonulj el a mesterrel, és engedd felébredni a világot! Csak engedd.

Csend vagy magad is, tudod jól

Próbáld meg fogalmakba önteni a csendet!
Próbáld meg eldobni vagy magadhoz kötni!
Kíséreld meg időkorlátok és szertartások fala mögé terelni! Hiába erőlködsz…

A Csend, a valódi, szenvedélyből és határtalan zabolátlanságból fakadó, nagybetűs CSEND nem tűri a szabályokat. Ismeretlen, tökéletesen szellős, vad belső tájakra repít, folyókat áraszt ki lelkedben, dübörgésre szólítja fel szíved és belemossa tested a föld porába. Gyermekeket terel szemed elé, isteni világokat varázsol homlokod mögé, hajnali meztelenkedésre vesz rá és nem érdekli, a harmattól ragyogni fogod e a legmélyebb hatalmadat. Órákig foglyul ejt egy fűszálon ringatózó, gyöngycsíkot húzó csiga, rácsodálkozol a tenyeredben futó világvonalakra, eszedbe jut az első lépés anyukád felé.

Csend vagy magad is, tudod jól.

Az abszolút guru

Ki a guru?

A guru nem más, mint a megvilágosodás megnyilvánulása életünkben. Olyan fizikai vagy éppen megfoghatatlan jelenség, amely emlékeztet bennünket valódi természetünkre, a szabadságra. Amikor először találkozunk a mesterrel, életünk gyökeres fordulatot vesz, semmi sem lesz már a régi. Először felkavarodunk, hiszen világunk alapjaiban megrendül. Ráébredünk, hogy van egy mélyebb igazság a hétköznapinál, hogy létezik nyitottság és tudatosság, s hogy dönthetnénk szabadabban.

Ebben a felkavarodásban érzelmeink fellázadnak: vagy rajongani kezdünk, vagy pedig menekülni akarunk. Történjék azonban bármi, a guru mozdulatlan marad. Kinevetve küzdelmeinket, tökéletesen jól érzi magát nélkülünk is. Ez szerfelett bosszantó! Ám pont ettől igazi. Pont ettől válik szép lassan az egyetlen fénylő ponttá állandó keresgélésünk homályában. Amikor feladjuk az érzelmi vihart, és elcsendesedve megadjuk magunkat ennek a ragyogásnak, végre megláthatjuk, ki a guru. Ő a szabadság, amely végre eszünkbe juttatta saját szabad természetünket. Amikor a mester és a tanítvány találkozik, valójában a szabadság találkozik a szabadsággal. Micsoda ünnep!

Az abszolút guru

Mi az abszolút guru?  Habár a mester akár emberi formát is ölthet, és egészen formainak tűnhet, a látszat sose csapjon be minket! A guru a megszabadulás felragyogása, ezért ne a személyben vagy a jelenségben vegyünk menedéket, hanem a valódi természetében. Ha egy guruban csak a személyt, a vonzó vagy erőteljes, megosztó vagy éppen fényes embert látod, hibát követsz el. Egy ember születik, él, szenved és meghal. Még egy guru teste is törékeny látszat csupán. Mi az tehát, amit fel kell benne mégis ismernünk, ki az, aki ellátogatott hozzánk a tökéletességből?

Az abszolút guru nem más, mint maga a megvilágosodás. A dolgok eredendő lényegi természete, a szabadság maga. Ez az abszolútum túlmutat a mulandóságon, túl a kettősségen, túl a félreértéseken. Olyan valóság ő, amelyre nincsen szó, és nincsen példa, mert szavakon túli. Megnevezhetetlen.

Az abszolút gurut nem csupán mesteredben, de a világegyetem összes jelenségében fel fogod fedezni: emberek, tárgyak, jelenségek és a természet viselkedik majd tanítóként, ha hajlandó vagy megnyílni rájuk. A mestert az különbözteti meg minden mástól, hogy ő tudatában is van ennek. Él a lehetőséggel, és átragyogja tettein, tanításain, csendjén keresztül az abszolút igazságot. Ezért könnyebb először egy megvilágosodás mesterben felismerni az abszolút gurut, és azután, az ő segítségével, minden egyébben is megtalálni azt.

A modern jógik látásmódja könnyen megérthető: a rohanó világban mindent kapunak látunk, amelyen keresztül újból és újból a megvilágosodásra láthatunk. Mindent elfogadunk, amit csak az élet elénk hoz, és tudatosan meglátjuk benne a félreértések fátylai mögött felragyogó egységet. Ezért a városi jógik alapvető szemlélete az Abszolút guru jóga. Ez azt jelenti, hogy kizárólag a megvilágosodásra, az eredendő természetre figyelünk, szívünk minden lelkesedése felé irányul. Minden jelenség Buddha, minden lény csoda, és minden pillanat a mesterünkkel ajándék. Nem ítélkezünk, nem zárunk ki, nem várunk el. Ugyanakkor egyetlen dologból sosem engedünk: annak tudatosításából, hogy mindent átitat a megvilágosodás szabadsága.

A talán nem elég

Amikor egy jógi elhatározza, meg akar szabadulni, vagyis fel akar ébredni a burokból, amit szamszárának nevezünk, örök döntést hoz. Ettől a pillanattól kezdve nem lehet már hezitálni, nem lehet becsapnia magát, és soha többé nem elég a talán.

Nem mondhatod: talán szeretném a szabadságomat megélni, mert ez nagyon kevés. Az élet olyan akadályokat gördít eléd, amelyeket csupán teljes gőzzel, csúcssebességre és szenvedélyes önfeladásra ráállva lehet megugrani. Az élet nem támad, hanem tanít. Megmérettet, akarod e eléggé ezt az ébredést, vagy húznak még az álmok vissza, a burokba. El lehet e még téged csábítani, akár egy örömmel, akár egy drámával. Akarod e még játszani a játszmát, vagy megérkeznél végre tényleg az igazságba.

A talán nem elég, mert biztosan kell majd áldozatokat hoznod: néha fizikai dolgokról, de még többször lelki, személyes ügyeinknek kell búcsút intenünk. A spirituális ember legnagyobb veszedelme pont a spirituális életre vágyó-törekvő elme. Az a részed, amelyik elvisz egy meditációra, és amelyik rávesz, hogy mantrázz. Mert még ő is csak illúzió, és kér cserébe valamit a munkájáért: azt kéri, őt legalább őrizd meg és vidd magaddal. Ő is meg akar világosodni veled. De a jógi életének legmélyebb, legmeghatározóbb felfedezése az lesz, hogy nincsen személyes megvilágosodás. Csak megvilágosodás van, nem is volt soha semmi más.

A modern jógi kényelemben él, tele van a hosszú és boldog élet reményével. Ám minél több kincsed van, annál nagyobb a vesztenivalód. Régen a jógik barlangokban meditáltak, maradékokat ettek, mert tudták: így sem könnyű, ragaszkodásokkal pedig sokkal nehezebb. Nekünk, városi jógiknak ezt kell megtanulnunk: ha már nem csak talán, hanem egész lényünkkel vágyjuk a megvilágosodást, a kísértések lepattannak rólunk, a kapuk kinyílnak, és meztelenül önmagunkra nézhetünk. De ehhez el kell engedned a talánt, a spirituális elméd akaratosságát, és minden reményedet a jól sikerült életről. A szabadságért cserébe ez csekély ár, nekem elhiheted.

Tenyerem egy felhőt simogat

“Tenyerem egy felhőt simogat
Talpam alatt óceán feszül tükörként
Mindegy, nappal van, vagy éjjel
Csak itt vagyok, mert nem lehetek másutt
Csak most vagyok, mert nem voltam és leszek
Hangjaim elhallgattak
Könnyeim mind elfogytak
Szabad szívem mindent kitölt
Nem fér már el benne félreértés”

Virág